Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Varga István
2023. január 9.

Kaufmann 100

Kaufmann István (Manó), az egyik legtechnikásabb és egyben leggyorsabb magyar bridzsező 1922. december 17-én született. Özvegye, Zsófi kezdeményezte, hogy születésének 100. évfordulójára az MBSZ rendezzen emlékversenyt. Nem ment minden zökkenőmentesen, de az ötletből végül is valóság lett, mégpedig – igen szerencsés módon – pontosan az ünnepelt születésének 100. évfordulóján.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2023. január 5.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 4. játékhét

Megkezdődött a 2023-as év, lejátszottuk a bajnokság negyedik fordulóját, azaz épp féltávnál vagyunk. Ezúttal nagyobb szórással játszott az I/A mezőnye, sokáig több pár is 60 százalék felett állt, de végül csak Bódis Gyula és Honti László érte el ezt a küszöböt, 62,5 százalékkal nyerték a játéknapot, így feljöttek a 11. helyre. A Homonnay–Lakatos, Dumbovich–Winkler és Csehó–Mezei párok voltak még 57-58 körül, ők az első ötben is állnak most, Winklerék vezetnek egy fél topszkórral Dombi-Gál előtt, Csehóék a harmadikak. A forduló előtt vezető Fris–Kovács gyenge napja miatt lecsúszott a hetedik helyre. Érdekesség, hogy a fordulóban hatodik és hetedik pár is helyettessel ért el 55 százalékkal feletti eredményt.

Zánkay Péter, Ottlik Géza, Gyá
2022. december 30.

Bravúros Ottlik-lejátszás Zánkay Péter közvetítésével – Ottlik 110

A hatvanas évek elejére a versenybridzs ugyan újraszületett Magyarországon, nemzetközi kapcsolatai azonban gyengébbek voltak, mint valaha. Ez bizonyára Ottlik szakírói bemutatkozását is hátráltatta, amire az esélyt végül Zánkay Péter, a Bridzsélet akkori (és még hosszú ideig) főszerkesztője kínálta fel számára. A bridzsújságírók nemzetközi szervezete, az 1958-ban alapított IBPA ugyanis őt kérte fel, hogy küldjön be partit tervezett kiadványukhoz. Péter ehhez Ottlik segítségét kérte. A Bridge Writer’s Choice, 1964 című, Eric Jannersten szerkesztésében megjelenő könyv 70 leosztást mutatott be, „néhányat a leghíresebb bridzsírók és számosat a kevésbé ismert, de az ismertségre ugyancsak érdemesek tollából”. Ebben a mezőnyben komoly elismerést jelentett, hogy a könyvet a British Bridge World (BBW) 1964 márciusában éppen a Zánkay Péter által jegyzett Ottlik-partival népszerűsítette.

Mráz Máté, Kuttner György, Nég
2022. december 18.

A Moyse-levelek – Ottlik 110

Alphonse Moyse Jr., akit mindenki csak Sonnynak hívott, az 1929. október 29-i New-York-i tőzsdekrach után felhagyott a brókerséggel, profi bridzsezőnek állt, majd 1934-ben belépett Ely Culbertson csapatába a The Bridge Worldhöz. Alighanem jól dolgozott a világhírű szaklapnál, mert 1966-ban tulajdonos-főszerkesztőként ment nyugdíjba. De most, Antonius szavaival élve, nem dicsérni jöttünk őt.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2022. december 14.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 3. játékhét

Az év utolsó játéknapja a bajnokság harmadik fordulója volt, így még messze a vége. A mezőny az első osztályban továbbra is nagyon sűrű, most épp Fris Miklós és Kovács Gergely vezet. A budaörsiek nyerték a fordulót 63 százalék feletti eredménnyel, és mivel más nem is ért el 6-ossal kezdődő számot, nem meglepetés az állás. Második az eddig vezető Dombi–Gál, ők most csak 52 százalékig jutottak, míg a dobogóra jelenleg Honyek–Vikor fér fel, ők 59 százalékkal a nap második legjobbjai voltak, de Dumbovich–Winkler is jó napon van túl. Az élen állók kicsit nagyobb, több mint 1 százalékos előnyt hoztak össze, de a mezőny amúgy 54 és 45 százalék közt tömörül (csak egy pár nem éri el a 45 százalékos átlagot).

Kovács Gergely
2022. december 12.

Megjelent a Bridzsélet 2022 magazin

Mától átvehetők a példányok a versenyteremben.
Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2022. december 8.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 2. játékhét

Itt a december, tehát folytatódik a párosbajnokság. A két játéknap alatt találkoztunk már minden ellenféllel, ez tekinthető teljes körnek. Még 6 nap van hátra, tehát van lehetőség a javításra, azonban idén már csak egyszer bridzsezhetünk a bajnokságban.

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel
2022. december 1.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 1. játékhét

November utolsó hetében kezdetét vette a szokásos téli bajnokság, azaz az MP (meccspont) értékelésű nyolc fordulós versenyünk. Ez a hagyományos párosértékelés nagy népszerűségnek örvend, azonban sokakat talán „bridzskultúrsokként” ért az IMP alapú csapatverseny után ez a versenyforma. Jönnek, írnak ellenünk egy (vagy két) mázlis partit, aztán mire a kocka a másik oldalára fordulna, és buknának ezek a rossz esélyű partik, már tovább is álltak a szerencsés ellenfelek.

Kemény Márk, Kovács Gergely
2022. november 29.

Nagy magyar sikerek Prágában – 4. Közép-Európai Ifjúsági Bajnokság

A hétvégén rendezték Prágában a 4. Közép-Európai Ifjúsági Bajnokságot. A versenyen a régió országai képviseltették magukat, magyarok, csehek, lengyelek, szlovákok, németek. Pénteken 36 pár egy mezőnyben, de a három korcsoportban (U16, U21, U26 külön díjazva), szombaton és vasárnap pedig két kategóriában 17 csapat versenyzett. Országunkat 18 ifi játékos képviselte, és két felnőtt kapitány-edző is elkísért minket. Nem is volt véletlen, hogy hazánknak sikerült a legjobban a hétvége, a 4 kategóriából ahol érdekeltek voltunk (U16 páros, U21 páros, U16 csapat, U26 csapat), háromban magyar győzelem született, és ezeken kívül még két dobogós helyezést is elértünk.
Fazakas Gergely
2022. november 27.

Pont és felkiáltójel a bajnokság végén – csb 2022 I/B és II. osztály 11. játékhét

Az I/B utolsó fordulójában a Feel the Beat páholyban, az Ecosoft kényelmes helyzetben érezhette magát. Komoly reményekkel még az osztályozós hely elcsípésében reménykedhetett tulajdonképpen még mind a hat másik csapat. A bajnokság végére nagyon összeszedett Libella jutott be végül – Ráduly Csaba Scharnitzky Péterrel, Vági Péter pedig Szabó Zsolttal és Biro Lajossal játszott. A Ráduly–Scharnitzky páros rutinos, megbízható motoros, de a sikerhez kellett a másik páros még jobb eredménye. Vági Péter játszott végig, és mindkét partnerével megnyugtató pluszt csinált. Nézzük meg a SZTAKI elleni sorsdöntő meccsüket.